„Ha a vérfakasok tanultak meg a legjobban együtt élni az emberekkel, akkor nyilvánvalóan a vérmacskák voltak azok, akik a megtanulták azt, hogyan kell az embereket a legjobban megvezetni. Ravaszságuk a rókákéval vetekszik.”

A vérmacskák eléggé vegyes népség, mivel éppen ők azok, akiknél a legkevésbé figyelnek oda arra, hogy mely alfajokkal keverednek. Míg sok más család fontosnak tartja a maga vérvonalát jegyezni, addig mintha a macskákat a túlélési ösztönük a sokszínűség irányába, a multikulturalitásba vinné, mint egyetlen lehetséges stratégia. Szükségük is van erre, hiszen előszeretettel parádéznak a figyelem középpontjában vagy a középpont közelében tartózkodnak. Akár híressé válhatnak halált megvető bátorságukról vagy rémtetteikről is.



Remek hallással és szaglással rendelkeznek, mely az idő előre haladtával csak egyre jobb lesz. A föld rezgéseit is elég jól érzékelik, így előre jelezhetnek bizonyos eseményeket. Mozgásuk kecses, de nem feltétlenül ragadozó szerű. Mivel nagyon nyúlánkak és hajlékonyak, ezért könnyen beférnek a legapróbb helyekre. Nincs az a kényelmetlen pozíció, amiben ne tudnának elaludni. Képesek alakváltásra. Jó ugrok, és jó esők is, hiszen általában a talpukkal (és tenyerükkel) érnek földet.



Más alakváltó fajokkal ellentétben számukra nem az ezüst okoz kellemetlenségeket, hanem az arany. Nem is véletlen, hogy nem viselnek magukon ilyen ékszereket. A macskák is telihold idején kényszerülnek felvenni az állati alakjukat. Az egyensúlyi érzéküket, ha felborítja valami, akkor hosszú ideig problémát okoz számukra a járás. Többnyire a kelleténél kíváncsibbak, bár mivel elég intuitívak, ezért a kíváncsiságuk csak ritkán ölt halálos mértéket. Az is lehet, hogy csak egy bizonyos dolog érdekli őket eszeveszettül. Viszont talán éppen ez az oka annak, hogy a területükre tévedőt nem akarják azonnal darabokra szedni úgy, mint azt egy vérfarkas tenné.






A legegyszerűbb, ha az egyik vagy mindkét szülőd az volt. Ebben az esetben nagy eséllyel pályázhatsz a vérmacska címre. Az első átalakulás általában az ijedséggel vagy az izgatottsággal áll összefüggésben. Önvédelem helyett ilyenkor a menekülést választják.
Másik lehetőség, hogy valamely tapasztaltabb vérmacska megmart vagy megkarmolt. Ezek a sebek az első holdtöltéig elkezdnek fokozatosan begyógyulni. Mire az utolsó karcolás is eltűnik, addigra megkezdődik a szőrösödés, karom növesztés időszaka...



A gyermekkort követően életszakaszuk a tinédzser korba lép, melyet követően bármikor átélhetik az első bőrváltást. Ez az esemény legkésőbb tizennyolc esztendős koruk között megtörténik, mellyel belépnek a Kölyökkorba. Ezek a bájos lények csakhamar, legkésőbb huszonegy-huszonhárom esztendős korukra belépnek az ifjúkorba, mely nem csupán a családalapítás korszaka számukra, hanem az egyenlőség kezdetéé. Bár bizonyos rangokba csak a felnőttkorba lépéssel, legkorábban negyven éves korukban kerülhetnek. Az öregkorba viszonylag későn, kétszáz-kétszázhúsz éves korukra lépnek, melyet nagyjából kétszázhetven esztendős koruktól fogva az aggkor követ.

Gúnynév: Plüsscica, Kesztyű

Az átalakulást követően mindenki ebbe a csoportba kerül. Ők még csak tanulják az alakváltást, még alig értenek a kecses járáshoz. Csetlenek és botlanak. Pont olyanok, mint az egy nyár alatt nagyra nőtt tinik. Ügyetlenségük mellett van egy igen speciális képességük, méghozzá az, hogy képesek olyan bájosan viselkedni, hogy még a legjegesebb szívet is megolvaszthatják. (Ezt a képességet később elveszítik.) Talán éppen ez okozza azt, hogy a farkasokkal ellentétben, esetükben, két vérmacska család szinte képtelen végletekbe bocsátkozó, gyermekeket is elpusztító háborúskodásba bocsátkozni.

A falkatagok már nem váltanak kényszeresen alakot telihold idején, és már máskor is képesek átalakulni. Előfordulhat, hogy izgatottságukban még átalakulhatnak, bár már elég jó kontrollálják ezt a képességüket. Érzékeik egyre fejlettebbek, különösen a látásuk. Egyre jobb szem-kéz koordinációval rendelkeznek. Mozgásuk is gyorsabb, kecsesebb lesz, mint korábban.


A vérmacskák nem vetik meg a kóborlás intézményét, sőt szeretik a messzi földekről érkező, friss vért hozó rokonokat. (Nem ritka, hogy egy medve társaságában vándorolnak.) A kóborlók nem csak genetikai jegyeiket viszik-hozzák a világban, hanem híreket is, így a régi időben gyakran töltöttek be futár szerepköröket. A kóborlók általában állati alakjukban megtermettebbek egy átlag falkatagnál, de nincsenek olyan nagyok, mint egy khan. Náluk jobban csak kevesen képesek megérezni a a föld mozgását. Harcban is csak ritkán maradnak alul.

A khan jobb és bal keze. Általában egy vagy két egymással folyamatosan versengő vérmacska kapja meg ezt a pozíciót. Ritkábban három. Ők a khan legnagyobb rajongói vagy legravaszabb ellenségei. A rangjukon kívül semmilyen egyéb képesség nem emeli ki őket a falkatársaik sorából.

A vének szócsöve, a macskák névleges vezetője. Nagyon népszerű, és nincs olyan vérmacska a területük közelében, aki ne tudná a nevét. Olyan, akár egy sztár. Társai odafigyelnek minden tettére, kezdve attól, hogy mit eszik vagy mit vesz fel, egészen addig, hogy mik azok a dolgok, amiket szeret. A khan körül mindig egy egész kultusz alakul ki. Ha ő valamit tesz, azt teszik mások is. Más előnyei is vannak ennek a szerepkörnek, ugyanis nála gyorsabban senki se képes egyik bőrét a másikra cserélni. Képes egy-két számára fontos apró tárgyat magával vinni állatalakban is, valamit érdes nyelvének nyalásával begyógyíthatja mások sebeit. Ezen felül, a farkasokhoz hasonlóan ő is megérzi azt, ha valaki szólítja őt.

Az erejük teljén túljutott vérmacskák kerülnek be ebbe a csoportba. Habár a macskák vezetője a Khan, nem más ő, mint az Öregek Tanácsának szószólja. Minden fontos kérdésben a tanács joga dönteni, így az ő joguk leváltani a khant is.