"Drakula vagyok; legyen üdvözölve házamban! Lépjen be szabadon, távozzék békében, és hagyjon nálunk valamit a boldogságból, amit hozott!”   Drakula, aki beinvitál, rögtön felismerhető vékony sasorráról, "fennhéjázón öblös" homlokáról, főleg pedig "sajátságosan hegyes" fogairól, amik "kiálltak az ajkak közül, amelyeknek feltűnő pirossága ily élemedett korhoz képest megdöbbentő életerőt mutatott". Ekkor még nem tudja szegény áldozat, hogy házigazdája egy majdnem fél évezredes vámpír.”

Világunkban az igazi vámpírok nem szépek. Betegesen sápadt, szinte szürke arcuk, csak akkor fénylik fel élettel telien, ha éppen táplálkoznak. Szemükben jól láthatóan futnak az erek, melyek körül a fehérje gyakran sárgássá, narancssárgássá színeződik, olykor pedig, ha eléggé jól lakottak, szénfeketévé válik teljes szemük. Az orruk és a fülük hegyes. Bőrükön a ráncok csak táplálkozás közben simulnak ki, de ilyenkor a vastagabb, lüktető erek kidüllednek. Egyikük se örömteli látvány. Szemfogaik hegyesek, elrejteni nem tudják őket. A nap fényének hatására nem csillogni kezdenek, hanem csakhamar lángra lobbannak, keserves kínok között elégnek. A tűz, hacsak nem éppen jóllakottságukban vannak, papírként égeti el a testüket. Egyetlen csepp vér éhséget gerjeszt gyomrukban.


Mivel egyszer már meghaltak, ezért nem fenyegeti őket az a veszély, hogy öregedésben elhunynának. Ha csak nem tűzzel vagy napfénnyel próbálkoznak velük, akkor egyiküket sem egyszerű elpusztítani. Az egyszerű kardok alig fogják őket. Emberi étkekre és italokra nincs szükségük, hogy fenntartsák magukat. Ha elfogy a vérük a szervezetükből, nem halnak meg, csak kómába esnek. Erősebbek bármelyik vérivó lénynél.


Ha nem vér az, amit lenyelnek, akkor azonnal átfolyik rajtuk vagy visszajön. A tűz és napfény halálos veszedelem rájuk nézve. Ha karót döfsz a szívükbe, és az fából van, akkor ledermednek. Ha túl éhesek, képtelenek kontrollálni a vérfogyasztásukat, valószínűleg az első adandó áldozatukat szárazra szívják. Minél öregebbek, annál embertelenebbek, hiszen a szívük nem ver többé.


Nem születhetsz annak. Két lehetőséged van arra, hogy vámpír legyél, az egyik, hogy valamely vérivó faj tagjává születsz. Ebben az esetben a halálod pillanatában dönthetsz úgy, hogy inkább létezel tovább vámpírként, de még ez sem végleges. Vért kell innod ahhoz a következő holdtöltéig, hogy létezésben is maradj. (Ezt egyes családok zokon veszik, ezért nem biztos, hogy hosszú létezésű leszel a továbbiakban.) A másik lehetőség, hogy egy vámpír elvégzi rajtad azt a szertartást, amelyet csak nagyon kevesen ismernek, és amelynek a végén vámpír leszel te magad is.



Helyesebb lenne újhalottnak nevezni, hiszen azok tartoznak ebbe a kategóriába, akik még csak most léptek át a nemlétbe az életből. Ők még viszonylag emberiek, de ez nem tart sokáig. Valószínűleg pár holdtöltén belül éppen annyira halottak lesznek, mint a többi vámpír. Nem sokkal erősebbek korábbi önmaguknál.

Még csak tanulja a vámpírlét rejtelmeit. Már erősebb a vérivó fajoknál. Elkezdheti megtanulni a Bájolásnak nevezett képességet, mellyel elrejtheti magát a halandók szeme elől egy időre, például, hogy gyorsan eltűnjön a szemük elől.

Az igazi vámpírok ebbe a korcsoportba tartoznak, általában már pár száz, de legalább ötven éve az öröklét szolgálatában állnak. Nem csak arra képesek, hogy eltűnjenek mások szeme elől, hanem arra is, hogy hétköznapi halandóként mutatkozzanak mások előtt. Ez csak látszat, és nem pedig a valóság. Ezen felül képesek még arra, hogy áldozatuk szemébe nézve megbabonázzák őket, így azok nem tudnak ellenállni a harapásuknak, sőt élvezettel fogják fogadni azt.

Csak nagyon kevesen olyanok, akik ezt a kort megérik. Átlag ötszáz éves kortól kerülnek ebbe a kategóriába. Sokszor gyorsabbak más lényeknél, szinte villámgyorsan mozognak, erejük hatalmas. Képesek mások véréből kortyolva olvasni azok múltjából. Általában alvással töltik a nemlétüket, mert nehezen alkalmazkodnak az idő múlásához, ha pedig mégis sikerülne nekik, akkor mégis komoly problémát jelent, hogy nehezen csillapítható szomjúságuk miatt ha túl sokan lennének ébren, hamar felélnék a nyájakat.

Nem szeretnénk túl sok mindent elárulni egyelőre a fajról, ám úgy érezzük a kép máris sokat sejtet képességeikről. Bár részben alakváltó fajról van szó, az algolokhoz hasonlóan ők is különlegesebbek, éppen ezért nem vérrókákról beszélünk.

Nevük sokat sejtető, hiszen olyan sok népcsoportban bukkan fel alakjuk. Mégis, hogy pontosan mit is takar? Mire is képesek? Ezernyi mese, ezernyi rege szól róluk, ám mind más, és más. Talán, ha egyszer visszatérnek a sötétség homályából, ha egyszer ismét suttoghatják a természetfelettiek nevüket, akkor kiderül mi az igazság, és mi az, amit csupán az idő szőtt a történet szálai közé.

Ők voltak a legerősebbek... A legjobbak, a legcsodálatosabbak... a legarogánsabbak... és mégis eltűntek. Elvesztek az idő homályában, de hová? Miért nincs híre róluk senkinek? Az Ailuroszok epekedve várják visszatérésüket, de még ők sem tudják, hogy ez két év, vagy két évszázad múlva következik-e be. Már ha egyáltalán visszatérnek még.