Család:
₪ Anna Katerina Petrov (anya):
84, vérmacska - hiúz, él, Tanácstag
Gyerekként sosem volt rám elég ideje, de a maga módján mindig is szeretett. Mostanában, főleg nővérem esküvője miatt, mintha kicsit talán egymásra találtunk volna.
₪ Ivan Ivanov Petrov (apa):
156, vérmacska - amur leopárd, él, Kóbor
Mély, búgó hang és kedves becézések. Ennyi emlék maradt apámról, minden mást anya és Yekaterina mesélt el. Sosem ismertem igazán, így fogalmam sincs mit gondoljak róla, de már többször gondoltam arra, hogy megkeresem.
₪ Yekaterina Ivanna Petrov (testvér):
47, vérmacska - hóleopárd, él, Khan
A nővérem, aki kiválóan helytállt anyai szerepben is amikor szükségem volt rá.
₪ Natalya Shura Petrov (testvér):
15-20, vérmacska, él
A kishúgom, aki korban sokkal közelebb áll hozzám, és a legtöbb esetben "tettestárs" volt mindenben.
Ismerősök:
₪ Izabelle Borlange (gyermekkori legjobb barátnő):
30-40, vérfarkas, él, falkatag
Még bőven az átváltozásunk előtt lettünk jóban, kisgyermekként. Bár két igen eltérő fajhoz tartozunk, azóta is kiválóan megtaláljuk a közös hangot.
₪ Adam Beyer (legjobb barát):
25, ember, él
A csoporttársam volt az egyetemen, s első évben egy félreértés után nekem vallotta be először, hogy a férfiakhoz vonzódik. Attól a pillanattól kezdve titkos szövetségesednek tekintett, és igazán mély barátság alakult ki köztünk.
Rövid távú célok: Szeretem a spontaneitást, de ha muszáj valamit mondani, akkor mindenképp szeretném berendezni az új lakásom.
Hosszú távú célok: Szeretném Yekaterinát kicsit visszafogni a túlzott reformerkedésben. Nincs ellenemre a változás, de féltem a családom a következményektől.

Ütemes koppanások, és apró rezgések. Szeretem ahogy a márványpadló és a magassarkú cipő visszaadja lépteim ritmusát. Afféle önbizalmat ébreszt, amiben egyébként nem szenvedek hiányt, most mégis szükségem van minden apró kis cseppjére. A lépcsőt választom, gyűlölöm a lifteket, főleg a modern, teljesen zárt kis fémládás típusúakat, mint ami itt is van. Idegen hely, új illatok, hajt a kíváncsiság, de mégis emeletenként kétszer meggondoltam már magam a kérdéseim illetően. A harmadikon szerencsére nincs senki, így megengedek magamnak egy kis pihenőt. Nem a fáradtság, inkább a lelki bizonytalanság miatt. Mások előtt sosem vállalnám a szapora szívdobbanásokat, a falfehér arcom és a kétségbeesett szemeim. Ó nem, a Petrov lányokat nem ilyen fából faragták. Mély levegő, egyenes tartás, állat fel és...karmokat be. Felfokozott érzelmi állapotban azok sajnos az elsők, amik akaratlanul is előbújnak, de némi koncentrációval uralkodni tudok rajtuk.
Még két emelet és máris felértem a kívánt szintre, majd kecses léptekkel indulok tovább az iroda felé. A kezdeti bizonytalanságnak nyoma sincs, hisz itt már folyamatosan jönnek-mennek az emberek, s előttük vétek mindennemű gyengeséget mutatni. Apró kopogás után határozott mozdulattal nyitok be.
-Jó napot, miben segíthetek?- áll fel egy középkorú nő az íróasztal mögül.
-Jó napot! Lily Nicolson vagyok, örökbefogadtak- lépek hozzá kézfogásra készen - és az apámat szeretném megtalálni.-
Minden bájosságom összeszedve izgatott, kislányos mosolyt varázsolok az arcomra, s szemeimben elveszettség és segélykérő fény csillog. Ha valamihez a vérmacskák értenek, az az emberek megvezetése, és jelen esetben nem vagyok rest kihasználni ezt a képességet.
-Akkor jó helyen jársz, foglalj helyet.- érkezik a megnyugtató válasz. Már tudtam, hogy nyert ügyem van, a nő arcán együttérző mosoly, hangja meleg és bizalomgerjesztő, kissé talán szégyenlem is magam, hogy kihasználom a jóindulatát, de nincs más lehetőségem. Csendben leülök a felkínált székre, és kezeim tördelve kezdem a kis monológom.
-Anya nem árulja el, hogy ki volt ő, soha nem is ismertem. De úgy érzem szükségem van rá.- hatásszünet. Ha túl gyorsan mondom akkor nem lesz elég ütős. Emellett még fogalmam sincs mit fogok neki elmesélni a nemlétező életemről. Sosem írtam meg előre a szövegem ilyen helyzetekhez, talán Yekaterina ezért is izgul kicsit, hogy mit fogok majd mondani az esküvőjén, pedig ismer. Tudja, hogy a spontán megoldások koronázatlan királynője vagyok, bár nem állítom, hogy mindig minden jól sül el, de a legtöbb esetben azért megoldom.
-Viszont ma megtaláltam egy nagyon régi levelet, a cím már nem olvasható, de a neve rajta volt.- folytatom a történetem, és a táskámban való némi kutakodás után kihalászok egy kis fecnit, amire leírtam: Ivan Ivanov Petrov, majd átcsúsztatom a papírt a nő elé. -Remélem maguk meg tudják találni.- vetek esdeklő pillantást a velem szemben ülőre, majd gyorsan folytatom. -Viszont semmi esetre sem szeretném, hogy bárki más tudjon róla, senkinek ne szóljanak, hogy őt keresik, mert akkor hatalmas bajba kerülök.- hadarom a szerepnek megfelelően, bár ez kivételesen egy őszinte mondat volt.
-És nem tud róla semmi mást?- érkezik a szokásos kérdés, amire csak szokásos választ adhatok.
-Bocsánat, nem.-
Lehajtom a fejem, ha tudná, hogy még mindig itt dúdolgatom magamban az altatódal utolsó sorait, még mindig itt csengenek fülemben a becéző szavai...Mindegy. Ha ezt tudná, akkor azt is, hogy nem Lily Nicolson vagyok, nem fogadtak örökbe, és pontosan tudom, hogy az apám  valahol kóborol, valószínűleg amúr leopárd alakban. De ennyi információnak mégsem tehetem ki szegény hölgyet. Tudom, hogy mindent meg fognak tenni, hogy megtalálják Őt, hisz ez a cég fő profilja, de nem remélek sokat.
-Nyugodj meg, mindent meg fogunk tenni, hogy megtaláljuk.- hangzik el a nő szájából is ugyan a mondat, amit én is gondoltam. -és azonnal éretsítünk a megadott címen!-
-Rendben, nagyon köszönöm.- felállok, és még kissé botladozva eltipegek  az ajtóig, de amint már a másik oldalon elengedem a kilincset járásom újra határozott és magabiztos. Bár Anyának sem sikerült visszacsábítani Apát, Yekaterina pedig azzal a lendülettel kötne újra útilaput a talpára, amint megjelenik, én mégsem hagyhattam ki ezt a lehetőséget sem.
Viszont most villámgyorsan meg kell találjam a tökéletes ruhát a nővérem esküvőjére, elvégre azért jöttem Zürich-be. Mégsem térhetek üres kézzel haza, hogy bocsi, nem volt a méretemben.