Család:
₪ Anett Petrovics (édesanya): él, 100, nem igazán jó a viszonyunk.
₪ Aleko Petrovics (édesapa): él, 150, remek viszonyt ápolunk.
₪ Alexander Collins (kuzin): él, 70, kimondottan jó, khhm.
₪ Edward Bradshow (férj): él, 150, számító.
Ismerősök: -

Rövid távú célok: Leginkább az, hogy a családomat megmentsem az eladósodástól.

Elgondolkodva bámulok ki a hatalmas ablak tisztára mosott üvegén keresztül, habár annyira fölösleges volt tisztára suvickolni, hiszen az eső ami halkan kopog rajta már be is piszkította. Azt hiszem örülnöm kellene, hogy tíz év után ismételten vissza térhettem Basel városába, és talán örülök is neki, de nem azon okból ami miatt helyes volna. Tíz éve nem láthattam már Alexander arcát, tíz éve nem beszéltünk egy szót sem, és hiányzik. Tudom, hogy nem kellene talán ennyire erősen kötődnöm hozzá, de mindig azt mondogattam magamban, hogy csak jó barátom, azt hiszem. Mégis amikor vissza mentünk Petricsbe nem gondoltam volna, hogy hiányoznának a vele eltöltött pillanatok, pedig az igazság az, hogy nagyon is hiányoztak. Mindig is eszembe jutottak azok a titkos pillanatok a bálokon, a közös táncok, amikor vagy az ő ujjai vagy az én kezem kalandozott el néha, de még ennek sem tulajdonítottam soha túl nagy komolyságot. De ami igazán megragadt bennem az azt hiszem életem első csókja, amit tőle kaptam. Még csak tizenöt éves voltam, és még sose csókolóztam, Alex meg természetesen szokásához híven most is engem piszkálgatott miközben azzal hencegett, hogy ő már túl esett ezen, sőt nem csak ezen, hanem sok minden máson is, így addig pimaszkodtam vele, míg végül megmutatta hogyan is csinálják ezt a felnőttek és hogyan kell élvezetesen csinálni. Tetszett, nagyon is tetszett, valahol tudtam, hogy ez nem helyes dolog, mégis élveztem vele a dolgot. Anyuék nem vették észre, hogy túl közvetlen voltam vele mindig is, úgy gondolták, hogy igazán jó unokatestvéri, sőt testvéri kapcsolatot ápolunk, és talán így is van, ha a lopott pillanatokra nem gondolunk. Peticsben minden rosszra fordult, apa elkezdte elveszteni a vagyonunkat, szerencsejáték minden mennyiségben, már majdnem az utcára kerültünk, olyan mértékben nyomta a dolgokat…. Ami lássuk be nem vetett volna ránk valami jó fényt, főleg a nemesség körében, így anya úgy gondolta, hogy azonnal lépnie kell, és valami olyat kell tennie, amivel kikerülünk a gödörből, mielőtt híre menne a pletykáknak. Vagyis pontosabban nekem kellett tennem valamit mielőtt leégnénk mindenki előtt, és a számomra is egyértelmű volt, egész eddigi életemben fényűző életet éltem, nem voltam hajlandó feladni és lejjebb adni, na meg azért a családomat sem akarnám az utcán látni, ennek érdekében bármire hajlandó voltam. Így amikor Mr. Bradshow megkeresett  a házassági ajánlatával, gondolkodás nélkül fogadtam el azt. Mondjuk az kétséges, hogy egyáltalán az idősödő úriember szándékában állt ez a házasság, vagy pedig inkább az anyám erőltette rá magát, amit kinézek belőle simán, amilyen pénzéhes tud lenni. Igazából abban sem vagyok tisztában, hogy mi okból akarhatta ezt a házasságot Mr. Bradshow, gondolom én annak lehet köze, hogy anyám nagyon jó ajánlatot tett, amiért erre hajlandó volt, de talán még azt is kinézem belőle hogy valamivel képes volt megzsarolni. A lényeg, hogy most már férjezett asszony lettem, és a drága férjem hallani sem akar arról, hogy Bulgáriában éljünk, így egyértelmű volt a számára a dolog, hogy ide költözünk, Basel-be, és csak egyetlen egy dolog miatt voltam elfogadni a tényt, hogy szülőországomat jó ideig nem láthatom újból, ami nem más, mint hogy Alexandert láthatom, emiatt az egy dolog miatt dobog a torkomban a szívem. És már ma este láthatom, hiszen hivatalosak vagyunk hozzájuk vacsorára. Az ajtó kinyílik és a férjem lép be rajta üdvözült mosollyal a szája sarkában lép oda hozzám.
-Kész vagy drágám? Nagyon… boldognak tűnsz…- jegyzi meg oldalra billentett fejjel ahogy elmélyülten tanulmányozza talán túl csillogó szembogaraimat, mire én csak lágy mosollyal válaszolok.
-Igen, tíz éve nem láttam a rokonaimat, az, hogy boldog vagyok nem kifejezés,- jönnek könnyen a szavak ajkaimra, pedig ha tudná, hogy igazából csak egy valakit akarok látni mindenáron, hmm lehet meggondolná magát.