Család: A Delaware család fogadott be, az ő falkájukkal nevelkedtem, és továbbra is szinte bátyámként tekintek Marcus-ra, az alfámra, és bevallom, büszkeséggel tölt el, hogy sikerült az Alden falkát a szárnyaink alá vonnunk.
₪ David Wallach (apa): 65, vérfarkas, halott
Úgy emlékszem sosem volt egy harcias alkat, de a családjáért, a falkájáért, értünk mindent megtett.
₪ Florine Wallach (anya): 59, vérfarkas, halott
Emlékszem a szeretetére, emlékszem az ölelésére. Mindig is kicsit hevesebb, és harciasabb volt, mint apám, de talán éppen ezért egészítették ki olyan jól egymást.
₪ Esther Wallach (apa): 19 (most 92 éves lenne), vérfarkas, halott?
A helyzet az, hogy míg apám és anyám elhurcolásáról jól dokumentált feljegyzéseket találtam, addig a nővérem... ő nyomtalanul tűnt el. Sosem láttam viszont, nem keresett meg, és ... talán ugyanarra a sorsra jutott, mint a szüleink, talán nem. Már nem reménykedek, ahhoz túl sok idő telt el.
Ismerősök:
₪ Cyrus de la Fuente (falkatárs): 96, vérfarkas, él (legnagyobb sajnálatomra)
Akarom én ezt részletezni? Bajkeverő, az idegeimre megy, és mindig azt hiszi, hogy jobb lehet, mint én. Nem mellékesen, most én vigyázom rá, amíg fel nem göngyölítjük az ügyet. Remek.
₪ Olivia Laux (alfanőstény): Próbálok jól kijönni vele, hiszen a falka lelke, lényegében második anyánk és apánk az alfa pár. Segítek mindenben, amiben tudok.
₪ Marcus Delaware (alfahím): Tisztelem, és szeretem őt. Azt hiszem mindig is kicsit a bátyámként tekintettem rá, tekintve, hogy én amolyan "mindenki fia" voltam a falkában.
₪ Thomas Delaware (gamma): Nem mondom, hogy egyszerű kölyök, de talán most, hogy ismét hazatért már végre a rangjához méltóan fog viselkedni.
Rövid távú célok: Rendbe tenni a kapcsolatom a barátnőmmel. Feleségül akarom kérni, szóval remélem képes feldolgozni azt, ami vagyok.
Hosszú távú célok: Túlélni a mostani megbizatásomat. Nem lesz könnyű egy megrögzött bajkeverővel a hátam mögött, jah és mellékesen még őt is életben kéne tartanom. Évekig elhúzódhat ez az ügy, és már most nem tetszik, hogy milyen irányt vettek a dolgok.

- Öt éves voltam, amikor elkezdődött… Ami azt illeti, már hallottunk róla, vagyis… a szüleim egész biztosan hallottak róla, hiszen volt pár német rokonunk. Egy évvel korábban néhányan hozzánk is menekültek, aztán tovább álltak, minél… távolabb a kibontakozó pokoltól. – Nem szívesen beszélt róla, ki beszél örömmel a szülei elvesztéséről? Egyáltalán, ki beszél bárki a második világháborús üldözésekről szívesen? De muszáj, ha már rászánta magát, hogy kitálal, akkor… szerette volna, ha a nő mindent tud róla. Vele képzelte el az életét, ám mielőtt feleségül kérné, tudnia kell, hogy… elfogadja-e annak, ami. Vérfarkasnak.
- Nem értettem semmit, csak annyit láttam, hogy édesapám már nem jár be reggel dolgozni, hogy a nővérem esténként otthon marad a pénteki táncmulatság helyett, hogy a feszültség egyre nagyobb, a veszekedés egyre több, és a tanácstalanság is.

- Nézd, én… mindent megteszek. – Sóhajtott a férfi, a tekintete kétségbeesésről árulkodott.
- Mindent? Biztosan tehetnénk ennél többet is, farkasok vagyunk az istenért! – Törölgette könnyeit az anya, miközben az ajtó felé pillantgatott. Tudta, hogy megint hangosan veszekedtek, túl hangosan és a gyerekek biztosan hallották. Aggódott, hogyne aggódott volna, amikor lassan már semmijük sem maradt? – Mit mondott az alfa? – A falka… az egyetlen reményük. Mindig is az volt, már a korábbi háború idején is. A falka a család, most mégis, csak azért mert úgy döntöttek új személyazonosságukban sem válnak meg a gyökereiktől hátrányba kerültek másokkal szemben.
- Csak… az ételt adta. Aggódik ő is, hiszen a felesége, és a gyerekei… hiszen tudod. Azt mondta… azt mondta talán jobb lenne mennünk. – Nem szívesen mondta ki ezt. Itt hagyni a falkát nehéz döntés. Ki tudja, máshol befogadják-e őket? Ő nem alfa típus, szóval egészen biztos volt abban, hogy saját falkát nem alapítana, de merre mehetnének?
- És mégis hova mennénk? – Visszhangozta a fel sem tett kérdést a nőstény. – Ez az otthonunk… - Világ életükben itt éltek, itt nevelkedtek, nem voltak azok a világjáró típusok. – Nyugatra? Mi van, ha oda is elérnek? Nem menekülhetünk örökké. Esther már az első átváltozás korában van, bármikor megtörténhet. Veszélyes útra kelni, és Ábrahám… még olyan fiatal… - Újból könnyek csorogtak végig az arcán. Miért ilyen tehetetlenek? Ezernyi dologra képesek, de most mégis… minden kevés.
- Megoldjuk valahogy kedvesem. – Lépett oda a férfi, ás magához húzta a párját, hogy a vállán sírhassa ki magát. Tekintete az ajtóra tévedt, és a mögötte kérdésekkel telt gyermeki szemekbe nézett. Mondania sem kellett, még csak jeleznie sem, hogy az idősebb gyermeke keze az öccse vállára simuljon. A lány már elég idős volt ahhoz, hogy értsen mindent. Lefektette az öccsét aludni, és mellé bújt. Ilyen időkben senki sem szeret egyedül maradni.
- Egy év múlva már nekem is hordanom kellett a sárga csillagot. Nem értettem az osztálytársaim egy résznek miért nincs ilyen, és miért csúfolnak érte minket, akiknek muszáj. Aztán… az első évem után az iskolában külön osztályba ültettek minket. A tanárnő egy jótét lélek volt, de a szabályok ellen ő se sokat tehetett. – Megvonta a vállát. Nem hibáztatott senkit azért, ami történt. Mindenki túl akarta élni, így megértette azt is, miért segítettek olyan kevesen… - Azt hiszem, ha emberek lettünk volna, könnyebben rászánták volna magukat a szüleim, hogy elmeneküljenek, de így… csak azután indultunk el, hogy az első nagyobb deportokat elkezdték összeszedni. Nem az emberektől féltek, hanem a nácik mögött megbúvó vadászoktól. Svájc közel volt, azt hiszem ezért választották Baselt. Miattam. Ha én nem vagyok, akkor ők könnyedén megúszták volna az erdőkbe menekülve, ledobva az emberi életüket a háború idejére, de… én nem tudtam átváltozni, engem nem vihettek magukkal.
- Nem emlékszem pontosan mi történt azon az éjszakán… felfedeztek, futnunk kellett, és aztán… egyedül maradtam. Emlékszem a lövések hangjára, egy haragos vonyításra, de… azt mondták fussak, hát én meg se álltam, amíg egyszer csak csend lett. Napok teltek el… pár napig céltalanul sétálgattam az erdőben, aztán… megláttam egy farkast. Arra emlékszem, hogy felkiáltottam „Apa!” pont úgy nézett ki, mint az apám, de… nem ő volt. A farkas viszont ebből legalább rájött, hogy nem egy eltévedt emberi gyereket talált. A falka befogadott, páran elmentek megnézni mi történhetett a szüleimmel, és a nővéremmel, de… nem jó hírekkel tértek vissza. A háború után sikerült a nyomaikra bukkannom. Elhurcolták őket, elfogták, és… kísérleteztek rajtuk. Kevesen tudják, hogy a náci katonai szervezet mögött ott menetelt egy mára már kihalt vadász szervezet, akik gyűjtötték a természetfelettieket. Olyanokat, mint én. Szóval itt nőttem fel, de… azt hiszem azért, mert felelősnek érzem magam a szüleim haláláért… igen, azt hiszem ezért lettem rendőr. Aztán az évek múlásával rájöttem, hogy jobb, ha kicsit magasabb szinten mozgok, hiszen a bűnözés nem csak egy városban van. Ezért kerültem az Europol-hoz. Nem tudom, talán legközelebb ismét rendőr leszek ez… még messze van, most még fiatal, frissen végzett, de igen ügyes ügynöknek tartanak. – Vonta meg a vállát.
- Nézd, én…. tudom, hogy ez sok elsőre, de… Én komolyan gondolom a kapcsolatunkat. Nem akarok neked többé hazudni. Ezért akartam elmondani, hogy ki, és… mi is vagyok valójában. Agatha, kérlek mondj valamit!... – Emelte tekintetét az előtte ülő nőre. Eddig rá se mert nézni, nem akarta látni, úgyis sejtette, milyen gondolatok lehetnek a másikban. Ki fog akadni… igen… ennyire ismerte már, de… feleségül akarja kérni… egy idő után úgyis feltűnne, hogy nem öregszik, hogy nem úgy öregszik, mint egy ember. És ez egy fontos lépés, de a szíve mégis hevesebben ver, mint bármilyen összecsapás előtt.
- Én… én… szóval te… vérfarkas vagy. És mindeddig hazudtál nekem. Minden szavad… hazugság volt… - Ölelte magához szorosan a párnát a nő, mint valami kapaszkodót, vagy pajzsot, ami megvédheti.
- Nem, nem hazudtam! Én csak… nem mondtam el mindent. Emlékszel, azt mondtam a szüleim és a nővérem meghaltak, ez igaz, csak… nem autóbalesetben. Akiket bemutattam neked, ők mind a családom, a barátaim… ők a… falkám…
- A falkád? Ők is farkasok? – Emelete fel a tekintetét, és még rémültebbnek tűnt. – Alexis… már ha… ez az igazi neved…
- Abraham… - Tette hozzá a férfi halkan.
- Abraham… Még a neved se… - Megrázta a fejét. – Időre van szükségem, kérlek… kérlek most menj. Kérlek…
- Rendben… tudod, hol találsz, de kérlek… vedd figyelembe, milyen fontos vagy nekem! Kérlek. – Megtörten távozott. Nem számított kitörő örömre, nem számított arra, hogy könnyen fogadja majd, de… remélte, hogy nem küldi el. Remélte, hogy megbeszélhetik a dolgokat, de nem akarta erőltetni. Időt kért, hát időt kapott, és… csak remélni tudta, hogy ezzel a vallomással nem lett vége. – Szeretlek. – Szólt vissza még az ajtóból.