Család: A Montoya család rengeteg taggal rendelkezik, és a jelenlegi családfők - Annabell (205 év) és Richard Montoya (210 év) - irányítása alatt a család főleg a Szövetség szolgálatában állt, csak néhány kivétellel dolgoznak csakis testőrként Sidhe nemesek mellett. Miyabell egy hatalmas kivétel, mivel a család létezése óta nem sok Ember-Dhapmyr érdekházasság volt, pláne nem abból gyerek, és így nem is igazán nyerte el a család rajongását, még ha ők is tervezték el a születését.
₪ Abraham Montoya (édesapa): 96, Dhampyr, él, a Montoya család harmadik gyermeke, akit egy érdekházassággal összekötöttek egy ember nővel, majd a gyermek születése és felnövése után ő is részt vett Evelyn eltávolításában és újra megházasodott. Eredetileg gondoskodó, és hűséges, viszont mindennél előbbre képes helyezni a szülei döntését, annak ellenére is, hogy már rég nem él velük, nem függ tőlük. Ő maga testőrként dolgozik egy Sidhe mellett.
₪ Evelyn Montoya (édesanya): 44, Ember, halott, érdekházasságból került a Montoya családba, de a családja beleegyezése volt a halálos szerződésének az aláírása, mivel amint megszülte Miyabell-t és felnevelte, a Montoya család vezetői úgy döntöttek, hogy nem hajlandóak megtűrni őt többé a családon belül - főleg Reformer nézetei miatt -, így 44 évesen gyilkosság áldozatává válik.
₪ Marisol Montoya (mostohaanya): 73, Dhampyr, él, mit sem tudva az elődjének sorsáról került a Montoya családba, de ő már szerelemből házasodott, még ha ez egyoldalú is. Miyabell-t teljes mértékben képes elfogadni, viszont nagyon vágyik saját gyermekekre, a szokásoknak megfelelően otthon marad, nem vágyakozik a harcos élet után.
Ismerősök: Sok Dhampyr-t ismert meg a széleskörű családján belül, és kívül, valamint maroknyi Sidhe-el is kapcsolatba került az elmúlt 4 évében.
₪ Esme Mercado (legjobb barátnő): 28, Dhampyr, él, nem sokkal Miyabell előtt került a Szövetségbe, de a családján keresztül ismerhette meg, majd barátkoztak össze az elmúlt 4 év alatt, azóta szinte lelkitársak.
₪ Kayden Rivas (jó barát, menthor): 64, Dhampyr, él, az ide kerülése óta, ő lett kijelölve mellé, mint menthor, ez idő alatt pedig egészen összebarátkoztak, nagyon szívesen viccelődik másokkal, de ha munkáról van szó, nem ismer tréfát.
₪ Noah Jensen (beszélő viszonyban vannak): 30, Dhampyr, él, gyengéd érzelmeket táplál iránta, amik jelenleg még nem viszonzottak.
Rövid távú célok: Most, hogy a Kiválasztott Ember meghalt, szeretné, ha a Konzervatívak ismét hatalomra kerülnének és még nem kellene felfedniük a létüket az Emberek előtt. Úgy véli, hogy a természetfeletti lények még nem készültek fel erre eléggé, valamint az Emberek felfogása sem biztos, hogy megfelelő hozzá. Ennek az érdekében pedig sok mindenre képes lenne.

Még ez év márciusában édesanyám teherbe esett. Az alapján, amit kislányként mesélt nekem, ez volt – sajnos rövid – életének legszebb időszaka. Nagyjából ebben az időszakban történt az is, hogy beleszeretett az apámba. Hogy miért is? Mivel apa gondoskodással, törődéssel és kedvességgel halmozta el. Nem hízelegni akart, ő egyszerűen csak egy ilyen alkat, még ha ezt robusztus kinézete alapján nem is gondolnák róla. Az egyetlen hibája, amit a mai napig a szemére vetnék, hogy sohasem szeretett bele az édesanyámba. Ez nem bűn, nem volt követelmény, még csak meg sem lepő dolog, mégis, én úgy gondoltam, hogy ha akkor beleszeretett volna, talán nem kellett volna meghalnia. Persze a nagymamám és a nagyapám lehet még így is kivégeztették volna. Erősen kétlem, hogy valaha is érdekelte őket az apám, vagy az anyám, netalán az én érzéseim.
Nem mellesleg világéletemben utáltam őket. Sohasem volt nekik semmi sem jó, mindig találtak valami kivetnivalót a viselkedésemben, vagy az öltözetemben. Mégis, ez az éles ellenszenv, amit viseltetek feléjük, akkor alakult ki, amikor elkezdtek rákényszeríteni, hogy vért igyak. Undorító volt, undorító, undorító és még undorítóbb.
Alig bírtam elviselni, amíg először meg nem éreztem az igazi éhséget. Ami eddig undorító volt, most létszükségletté vált, bár akkor sem lett kellemesebb a gondolat, mégsem menekülhettem már el előle egyszerű szeszélyből, mint eddig. Pedig mennyivel jobb volt! Talán még szórakoztatónak is lehetett nevezni, amikor apám elől menekültem otthon, igaz, csak én nevettem, és csak addig, amíg el nem kapott.
Az ébredés után viszont minden megváltozott. A kellemes otthonunkat egyre többször kellett elhagynom, hogy fellátogassak a rideg főházba. Emlékszem, amikor legelőször mentünk fel, még a szokásosnál is jobban megbámultak. Akkor még nem értettem, hogy miért, de nem sokkal a látogatásunk kezdete után megtudtam: kezdetét veszi a kiképzésem. Ez pedig azzal volt egyelő, hogy ténylegesen be leszek avatva a családba.
A beavatás többet közt a harci kiképzésből, valamint önvédelmi és koncentrációs, fegyelmi kiképzésekből állt. Magam is meglepődtem, hogy mennyire érdekesnek találtam, talán még egy kicsit meg is szerettem emiatt a főházat.  
Sok mindent tanítottak a harci kiképzés alatt, a legtöbb harcművészeti stílussal tisztában voltam, mire betöltöttem a 18. életévemet, és az éles harci helyzetekre való felkészülésem is kielégítő eredményekkel szolgált. Sok ’’testvéremet’’ megvertem fizikai képzettség terén, azt hiszem egy kis önbizalmat is szereztem ezzel, és talán ez volt az az időszak, amikor engem is elismertek végre a család teljes jogú tagjaként a többiek. Amikor hazamentem, hogy elújságoljam anyáéknak, az örömöm egyszerűen elveszett. A ház üres volt, és közel olyan rideg, mint a főház. Rossz előérzetem volt, a zsigereimben éreztem, hogy valaminek most vége lesz. Még a hideg is kirázott.
Csak álltam az előszobában, kissé bambán figyeltem a falon lévő órát. Minden egyes kattanásánál, amit negyedóránként adott, az ajtó irányába pillantottam. Nem tetszett ez a csend, ez az üresség. Apa, a megérkezésem után másfél órával ért haza. Az arca komor volt, semmi jót nem sejtetett. Ahogy belépett az ajtón, nem sokkal utána követte őt még két, számomra idegen ember.
Nagy szemekkel pislogtam rá, amikor pedig elmondta, hogy anya meghalt, el kellett támogatnia a legközelebbi fotelig. Vagy fél óráig sírtam, ha nem tovább, az idegen férfiak pedig nem tudom mit csinálhattak, de amikor apa felkísért a szobámba, láttam, ahogy anya irodájából jönnek ki. Nem tetszett. Később megtudtam, hogy ők a nagyszüleim emberei, és az ők parancsára vitték el anya holmijait. Még inkább nem tetszett a dolog, apát pedig hiába kérdeztem, úgy tett, mint aki nem tud semmiről. Anya halálának körülményeit a mai napig nem sikerült kiderítenem, a Montoya család meg mintha teljesen elfeledkezett volna a létezéséről, nem is foglalkozott vele. Az utolsó alkalom, amikor felemlítették az Evelyn Montoya nevet, az a temetése volt.
Először dühöngtem, lázadtam minden ellen, amit csak a családom a rám akart bízni, ezzel viszont semmit sem sikerült elérnem. Ez még jobban feldühített, de nem tehettem semmit, a markukban voltam. Még apára sem számíthattam, ő kutya módjára követte a család utasításait. 3 évvel anya halála után még újra is házasodott, egy Marisol nevű Dhampyr nőtt vett el, akit a szülei jelöltek ki a számára. Ez a házasság pedig hatalmas változásokat hozott az életünkbe.
A légkör kissé megenyhült otthon, Marisol kissé anyára emlékeztetett, de csak pont annyiba, hogy ő is ugyanolyan jó szívű nő. Apát persze ő sem hatotta meg igazán, talán már le is mondott róla, hogy valaha szerelemből házasodjon, bár szerintem meg is érdemli, amiért nem képes kiállni magáért.
Nekem viszont több szempontból előnyös volt ez a helyzet, de főleg azért, mert Marisol jóindulatú tanácsainak és támogatásának köszönhetően egy nagyszerű ötletem támadt arra, hogy hogyan is kerülhetnék ki a család hatásköréből. Természetesen más körülményeknek is nagy hatása volt a tervem sikeres kimenetelére, többek között a a családunk kapcsolatai. Hogy milyen kapcsolatok? Nagyjából az édesanyám halála után pár hónappal hívatott a családfő, mivel a kiképzésemet hivatalosan is befejezték. Két választási lehetőséget állítottak elém, mint a család egy olyan tagja, akihez nagy reményeket fűznek - vagy inkább csak nagy elvárásaik vannak? -. Elsőként, követhettem volna az apám példáját, és testőrként dolgozhattam volna, vagy pedig a második lehetőség, hogy én is belépjek a Szövetségbe, mint a család tagjai, néhány kivételtől eltekintve. Akkor még nem adtam nekik egyértelmű választ, még azután sem, amikor elmagyarázták nekem a Szövetségbe való belépéssel járó előnyöket. Azt hiszem akkor még nem értettem, hogy mennyire is lehet hasznos ez a számomra. Viszont most, hogy volt egy kis időm gondolkodni, megértettem. Nem sokkal Marisol megérkezése után pedig fel is kerestem a családfőt a döntésemmel kapcsolatban.
Hogy hova is jutottam 4 év lefolyása alatt? Nem mondhatom, hogy túl sok mindent letettem az asztalra, de kialakult egy ismeretségi bázis, akikre számíthatok, a hátam mögött tudhatom a Szövetséget, ahogy ők is ott tudhatnak engem, valamint most már nem tartozom felelősséggel a családomnak. Nem mondhatom, hogy sikerült teljesen elszakadnom tőlük, de teljesen sohasem terveztem. Magának a Montoya névnek nem csak a hangzása szép, de egy kis tekintélyre is szert tett a századok során, így ilyen névvel élni sokat nyomhat a latban, bizonyos helyzetekben.
Az életem egy szokványos 25 éveséhez hasonlítható. Szerelem, barátság, munka. Na jó, talán a munka nem a legszokványosabb, de mindenképpen gyümölcsöző a számomra.