Család:
₪ Mathias Crowe (férj): 27, ember, ex-Figyelő
Értékelem, hogy feladtad értem a hivatásod. Nem a fotózást, azt láthatóan nem vagy hajlandó, pedig... Mindegy. Már így is sokról mondtál le miattam. Remélem sikerül. Én akarom, hogy sikerüljön.
₪ Anna Katerina Petrov (anya):
84, vérmacska - hiúz, él, Tanácstag
Tudom, hogy szeret, még ha állandóan azt hangoztatja, hogy mennyire hasonlítok apámra, akiért talán még mindig odáig van. Újabban kevés időnk van egymásra, vagy csak a házasságom nem tetszik neki ennyire?
₪ Ivan Ivanov Petrov (apa):
156, vérmacska - amur leopárd, él, Kóbor
Nekem még volt szerencsém megismerni, nem úgy, mint a húgaimnak. Állandóan orosz örökségét hangoztatta, és hogy a család mennyire szent, de vénségére megbolondult. Azóta se tudjuk merre van. És igen, haragszom rá.
₪ Liza Marina Petrov (testvér):
~20-30, vérmacska, él
₪ Natalya Shura Petrov (testvér):
~15-20, vérmacska, él
Mindkét kistestvéremért odáig vagyok. Tényleg. Talán azért is, mert majdhogynem az anyjuk is lehetnék, meg aztán... én vagyok a családfő, nem? Felelőséggel tartozom értük, ha már apánk lelépett.
Ismerősök:
₪ Tanya Volkova (barátnő, ügyfél):
24, Ailurosz, él
Kihúztam már pár balhéból, ahogy ő is engem. Inkább érdekkapcsolat a miénk, de annak nagyon jó. Úgy érzem bízhatok benne, és tekintve, hogy nem vagyok egy titkolózós fajta, valószínűleg már többet tud rólam, mint szeretné.
₪ Noah Davis (Jabgu):
(amennyit a játékos ír), vérmacska, él
Tartsd közelebb az ellenségeidet... De... bevallom én jobban örülnék, ha nem lenne az ellenségem. Küzdhetnénk egy célért, ehelyett... mindenesetre nekem szükségem van arra, hogy a kezemben legyen a hatalom. Céljaim vannak. És azt vallom, hogy ez minden macska érdeke.
Rövid távú célok: Szeretném ha... alkalmas lennék a házasságra. Ha nem szúrnám el úgy, mint apám. Nem vagyok az apám! Tudom, hogy sokan rossz szemmel nézik, hogy egy ember lett a férjem, és ráadásul még ex-Figyelő is! De ennek változnia kell... A változásnak el kell végre kezdődnie.
Hosszú távú célok: Nem véletlenül vagyok a Reformerekkel. Ideje végre, hogy szabadon élhessünk! A világ, az emberek már készen állnak rá! Nem vagyok nemes, és nem is akarok Király lenni, de olyasvalakit akarok a trónon, aki megérti azt, hogy elég volt! Elég volt a rejtőzködésből! Tudom, hogy nem lesz könnyű... de ez az év végre változást hozhat.

Hogyan is jutottam idáig? Jó kérdés… Marha jó kérdés… Azt mondják, a halálunk előtt lepereg életünk filmje, de elárulom… az esküvőd előtt is. Ahogy ott állsz, szemben a nagy tükörrel, szinte már teljesen készen a Nagy napra abban a hófehér ruhában… Egyszerűen végigfut rajtad, hogy hogyan is kerültél oda. Ez óhatatlan, ösztönös… Az ösztönökkel pedig én jóban vagyok. De tényleg. Már kismacska koromban… Na jó, kisbaba koromban is ösztönösen rájöttem, hogyan kerülhetek a legnagyobb bajba… hogy aztán ugyanolyan könnyen ki is kerüljek belőle. Nem mondom, hogy ebben nem volt szerepe az édes kis pofimnak, de hát… Tudjuk, hogy az nem minden, nem? A fene se gondolná, hogy egy magamfajta bajos kölyökből ügyvéd lesz egyszer, de hát… azt hiszem valamikor felnőttem. Igen, egész biztosan fel kellett nőnöm, amikor apám elment. A Család szent, mi? Nekem az! A családom, a macskák, a falka az szent. De az a kóbor kandúr úgy tűnik még ezt sem tudta megérteni. Csoda, hogy felkapom a vizet, ha anyám megemlíti? Mint most… ó igen…
- Milyen szép is lenne, ha apád kísérne oltárhoz… - Sóhajtozik a fülem mellett. Remek, persze. Szinte dühös tekintettel nézek rá. Hiába, meg se látja. A tükör pedig ismét rabul ejti zöld íriszeimet. Akarom én ezt? A házasság… a házasság valahol egy bilincs. A szerelem is az. Rablánc, én pedig mégis fejet hajtok most. Miért? Mi olyan különleges benne? Hiszen csak egy ember… Fogalma sincs milyen az én bőrömben. Fogalma sincs arról, milyen, amikor hirtelen karmokat és bundát növesztesz tiniként egy hevesebb verekedés alkalmával. Persze… sosem kerültem a veszélyes helyeket, vagy éppen a hangos, füstös pubokat, de az az este más volt. Az első átváltozás mindenkit mássá tesz. Engem is. Azt hiszem akkor találtam igazán magamra. persze mindig is tudtam, hogy meg fog történni velem, de más tudni, és más átélni.
- Késik a fotós! – Jelenti be a húgom úgy, mintha a világ dőlne össze, pedig…
- Ugyan, majd legfeljebb Mathias fotóz. Amúgy végigunatkozná az egészet. – Jegyzem meg nevetve. Mindenki velem nevet. Fotó. Igen, ez az egész egy fotózással kezdődött… Na jó, ez nem teljesen igaz, mert azzal kezdődött, hogy Mathias… az én leendő férjem… meg fogom valaha ezt szokni? Szóval Mathias megpróbált a nyomomba szegődni. Mondjuk akkor is mintha fotózott volna… A Figyelőknek. Természetesen. Mármint inkább az a természetes, hogy észrevettem. Mindig is hamar megéreztem, ha követtek, főként mikor vadászni indulok. Hiába, akkor vigyázni kell… De miért kéne? Nem, azt hiszem ez sosem volt teljesen tiszta, már gyerekkoromban sem. Miért nem szabad elmondani? Miért kell titkolni? Hiszen nem bántunk senkit, nem ölünk meg senkit, mi csak… éljük az életünk. Tudom, tudom az inkvizíció meg a többi, de könyörgöm… az már több száz éve történt! Elég csak megnézni a mai tinifilmeket. Vámpírok, vérfarkasok… bár szinte meg sem karcolják a valóságot, de nem véletlenül rajonganak értük! Változásra van szükség, és… igen azt hiszem ennek az első lépése az, hogy férjhez megyek… egy emberhez. Khan vagyok, példát kell mutatnom, nem? Ez egy jó példa. Hiszek benne, hinnem kell abban, hogy ez egy remek példa!
- Noah-t is meghívtad? – Érzem a húgom hangjában a hitetlenkedést, és még a szemöldökét is ÚGY vonogatja. Mintha most látná először a vendéglistát… Csak bólintok. Igen, meghívtam, miért ne tettem volna? Minden macskát meghívtam, mert hát… ez már nem csak rólam szól, nem csak a kis családomról szól. Nem azért küzdöttem idáig, hogy a döntéseim csak magamról szóljanak. A macskák a családom. Joga van mindannyiuknak itt lenni. Egységben az erő, nem igaz? Na jó, nem éppen mint a farkasoknál, de szerintem fontos az összetartás. Ha változást akarunk, akkor mindenképpen.- Kész is vagyunk. – Anyám hangja már nyugodtan cseng, az én szívem azonban felgyorsul. Igen? Tényleg? Ez nem ér! Még végig se vettem mindent! Nem, nem lehetne ezt elhalasztani? Csak még pár nap, pár hét, valami… Még nem vagyok kész! Érzem, ahogy az arcomat súrolja a fátyol. A fenébe is! Nem emlékszem már az eskü szövegére sem! Ne, még adjatok egy kis időt! Kiáltanék, de egy hang sem hagyja el a torkom. ott állok, a tükör előtt, a hófehér menyasszonyi ruhámban, fátyollal az arcomon, teljes díszben és csak arra vágyom, hogy az erdő mélyén valami kis vacokba bekuporodhassak, mancsaimra hajthassam a fejem, és… Mély levegő… Ki… És be… Pánikba estem. Azt hiszem ez nem meglepő. Nem vagyok én egy házasodó fajta… akkor meg miért is? Aztán csak… látom az arcát. Az igéző tekintetét… Azt, ahogyan rám pillant… A kisfiús mosolyát… Azt mondják én vagyok a csábító, én vagyok az ellenállhatatlan, pedig… Az ő tekintete az, ami horgonyként tart fogva, ami egyre csak maga felé húz… Változás… példamutatás… ezek csak szavak. Fontos szavak, de nem ezért teszem. Azért teszem, amit érzek.
- Mehetünk. – Nézek a többiekre, akik mintha az elmúlt percekben csak arra vártak volna, hogy meghátrálok. Hát nem! Férjhez megyek! Még ma! Ebben az órában! Mert ezt akarom! Mert egy izgalmas, felszabadult és őszinte jövőt akarok!